Önismeret Belső Béke: A király és a kőelefánt titka
Élt egyszer egy király, aki nagyon szerette a művészeteket, és minden lehetősége szerint támogatta is azokat. Udvari szobrásza egy nap faragott egy csodálatos kőelefántot, amelyet az egész birodalom csodálattal szemlélt. A király is elámult a látványtól. Olyan olthatatlan vágy ébredt benne, hogy ő is meg akarta tanulni a kőfaragás gyönyörű mesterségét.
A nagy tanulásra való felkészülés
A király megkérte az udvari szobrászt, hogy tanítsa meg a kőfaragásra, különösen arra, hogyan kell ilyen szépséges elefántot készíteni. Megállapodtak abban, hogy másnap kora reggel a király ellátogat a mester műhelyébe, ahol a szobrász megosztja vele az elefántfaragás ősi titkát.
Így is történt. A király egész éjjel nem aludt, oly nagy izgalommal várta az alkotás örömét. Már napkeltekor ott kopogtatott a szobrászműhely ajtaján. Kisvártatva az ajtó kitárult, és a szobrász kíváncsian nézett kifelé. Látszott rajta, hogy már régóta talpon van, és keményen dolgozik az új mesterművén.
Az első lépések a mesterség elsajátításában
A terem közepén, a saját munkája mellett, ott állt egy hatalmas kőtömb. Ezt a királynak szánta, hogy kifaraghassa belőle a saját elefántját. A király alig várta, hogy megtudja a nagy titkot. Ismét kérte a mestert, hogy tanítsa meg az elefántfaragásra.
A szobrász méltóságteljesen, mintha egy nagy igazságot készülne megosztani, így szólt:
A titok, ami minden szobrász számára fontos
„Kedves királyom! Átadom neked a legnagyobb bölcsességet, amelyet a szobrászok generációi óta öröklődött rám. Itt ez a kőtömb, ó, király, neked szántam! Ezen kell megfizetned a tanulópénzt a verejtékeddel, tiszta vágyaddal, őszinteségeddel és kitartásoddal. A feladatod – és ez a titok – az, hogy faragj le mindent a kőtömbről, ami nem elefánt. Ha kitartó vagy, és őszintén törekszel, gyönyörű elefántot faragsz majd magad is.”
A király tanulságai a mesterség során
A király először meghökkent a „nagy titok” hallatán. Azonban, mivel őszinte volt, munkához látott. Saját korlátait (mint a büszkeség, hamis ego, lustaság) feladva végül megfaragta az elefántot. Talán még szebbet is, mint a szobrász alkotása.
Mindeközben a munka során rátalált önmagára is. Megértette, hogy a hatalom, a pénz, és az alattvalók imádata nem teszi elégedetté az embert. Csak az, ha az ember saját eredeti értékeit felszínre hozva az igazán fontos dolgokra összpontosít.
Az életre szóló tanulság
Így nekünk is meg kell értenünk, mi az, ami „nem elefánt”. Mi az, ami nem tartozik az igazi énünkhöz, és mi az, ami ténylegesen mi vagyunk: az örök, tudással és boldogsággal teli halhatatlan lélek.
